15. fejezet~ Ááá

Hájháj!
Kevesebb, mint egy hónap alatt sikeresen összehoztam egy részt, aminek megírása csupán 2 napot vett igénybe. Amúgy ne okoljatok, de az utóbbi időben szó szerint egy mosott szarra hasonlítottam, mind agyilag, mind fizikailag. De most érzem, hogy visszatért az erőm, szóval lehet gyorsabban fog jönni a rész, de még nemtom'. Jó olvasást és miegyebek.:)
U.I.: Utólag vettem észre, hogy Lala megint egy kicsit változékony lett. Szerintem ti is észre fogjátok venni, de ha nem az se gáz.

Mielőtt bármi egyéb történt volna vagy komolyabbra fordult volna a dolog, feleszméltem. Két lépést hátráltam Natetől. Nem értem miért tette, de nem volt kedvem veszekedni és ebből jó nem sült volna ki, azt hiszem. A lehető leggyorsabban fordítottam neki hátat, hogy ne lássa meg bekönnyezett szemem. Nem csak a helyzet kínosságától és szívembe markoló fájdalomtól gyülekeztek könnyek a szememben, hanem attól is, hogy Nate úgy nézett a szemembe, mint aki a vesémig lát. Nem kellet két másodpercet sem várni és már ki is csordult az első könnycsepp, amit a tőlem telhető leggyorsabban letöröltem és szerencsére társai felszabadulását sikerült megakadályoznom.
- Lala – szólított meg halkan. Olyannyira halkan, hogyha nem néma csönd lett volna a konyhába, akkor meg sem hallom.
Mélyen magamba szívtam a levegőt, magamra öltöttem a legszebb mosolyom és visszafordultam.
- Nézd, Nate. Nincs semmi baj. Ami pedig a nyelvtanfolyamot illeti, megyek és örülök, hogy hallgatótársak leszünk.
Álmosolyom szélesebb és szélesebb lett, mire a végére már tényleg a fülemig ért. Lehet kicsit túlzásba estem a színlelés terén. Ismét hátat fordítottam, de ezennel kisétáltam a konyhából. Az előszobába érve, bekukkantottam a nappaliba és láttam, hogy Naomi és Liam között már nincs olyan feszült viszony. Biztosan tartják még a „valójában még csak most ismertelek meg” távolságot. Nincs azzal semmi baj, de legalább beszélgetnek. A lépcső helyett, ami a jobb oldalamon volt, inkább a bal oldalt választottam, a kijáratot. El akartam menni, kiszellőztetni a fejemet és megpróbálni elfelejteni az előbb történteket. Úgy érzem muszáj meg nem történtnek tekinteni, mert ki tudja, mit hozna a jövő. Van egy rosszabb és egy jobb út, de egyik sem végződik túl fényesen. Felkaptam magamra a csizmámat, a kabátomat, pandás sapkámat és már útnak is indulhattam a február végi, nem túl gyakori hóesésbe. Legalább van pozitív élmény is a napomban…

Mire hazaérek, már az egész házban sötét van. Remélhetőleg már mindenki nyugovóra tért. AZ időt nem utcán való bóklászással töltöttem, hanem meglátogattam Frankie-t. Nem beszéltem neki a délutáni incidensről Natetel. Sokszor rákérdezett, hogy mitől vagyok ennyire elkenődve, de ügyesen kitértem a válasz elől. Miután levettem a felesleges ruhákat, a konyhába akartam menni, enni valamit, de rá kellett döbbennem, hogy éjfélkor már nem kéne ennem. Szomorúan és éhesen indultam fel a szobámba. Amikor felértem, motoszkálást hallottam a baloldalon szobák felől. Anyáék nem lehettek, mert ők már délelőtt hazamentek, Tamara szobája pedig az enyém mellett van a jobb oldalon. Maradt Nate és Naomi. Jelen pillanatban senkivel sem akartam találkozni, így amilyen gyorsan csak tudtam, rohantam a szobámba, de már késő volt. Nyílt a középső ajtó és Nate lépett ki rajta. Rásimultam az ajtómra, próbáltam eltűnni az ajtófélfa nyújtotta kevéske helyen. Most átkozom a pillanatot, amikor olyan hülyeség jutott eszembe, hogy zárjam be az ajtómat. Nate lehajtott fejjel, kócos hajjal és egy pizsamanadrágban lépkedett a fürdő felé. Ha szerencsém van, akkor nem vesz észre, amit kétlek, mert még a vak is észrevenne. Most már biztos, hogy Nate sem vak, mert mikor a kilincsért nyúlt, felnézett és meglátott engem, amint az ajtóra préselődök és levegőt sem merek venni. Kezét visszaengedte törzse mellé és tett egy tétova lépést felém. Megrázta a fejét, mintha csak azt várná, hogy eltűnjek vagy kitisztuljon a feje. Tett még egy lépést felém, de ekkor már rádöbbentem, hogy cselekednem kéne. Gondolatok százai, ezrei futottak át az agyamon kevesebb, mint egy másodperc alatt és akkor jöttem rá, hogy melyik a legmegfelelőbb.
- Ez csak egy álom. Csak egy álom – suttogtam idiótán, mint a filmekbe szokták hasonló helyzetekben.
Nem hittem, hogy ez tényleg működik, de bevált. Hátat fordított nekem és bement a fürdőbe. A maradék bent tartott levegőmet is kifújtam és immár bemehettem a szobámba. Most már csak meg kell várnom, amíg visszaalszik és akkor a lenti fürdőbe kényelmesen lezuhanyozhatok.
Nem tellett sok időbe, mikor hallotta, hogy visszaér a szobájába és magára csukja az ajtaját. Vártam még 10 percet és csak azután indultam meg a földszinti fürdőbe.
A forró zuhany kellemesen nyugtató volt a bőrömnek és nekem is. Mindig szerettem ebben a fürdőben zuhanyozni, mert ide mindig sokkal finomabb illatú tusfürdőt szoktunk rakni, érthetetlen okokból. Magamra kaptam a legkényelmesebb kockás rózsaszín pizsama nadrágom és a kedvenc kinyúlt voldemortos pólómat. Belebújva pandás mamuszomba, már el is hagytam a fürdőt. A lépcsőhöz érve jutott eszembe, hogy szomjas vagyok, de nem vízre. Magasról lekaksizva a szabályokat, a konyhába indultam valamilyen cukros ital felkutatására. Nyakig merültem a hűtőbe, de semmit nem találtam, ami enyhíteni tudta volna szomjúságomat. Átmasíroztam a spájzba, hátha ott találok valamit. Mondjuk egy ízesített szedres-citromos ásványvizet. Már a gondolatra is összefutott a nyál a számba. A helységbe, miután beértem, automatikusan bezárult az ajtó. Az ásványvíz az ajtótól legtávolabb eső sarokban volt eldugva. Magamhoz szorongatva indultam kifele a spájzból. Már nyomtam volna le a kilincset, amikor az ajtó magától kinyílt. Egy magas ember állt előttem. Kevéske fény szűrődött csak az előszobából.
- Ááá – sikítottam a tőlem telhető leghangosabban.
Az ember befogta az egyik kezével a számat, miközben az övét is fogta, hogy ne szakadjon ki belőle a röhögés. A rázkódó vállaiból következtettem erre a zseniális megállapításra.
- Nyugalom, csak én vagyok az – suttogta.
És ekkor villámcsapásként ért a felismerés. Nate volt az. Ki más is lehetett volna? Hogy én meg milyen beszari vagyok…
- Te miért nem alszol? – suttogva kérdeztem dühösen.
- Ezt én is kérdezhetném.
- Én kérdeztem előbb.
Fújtatott egyet, de láttam rajta, hogy nem mérges, hanem szórakoztatónak találja az egészet.
- Felébredtem a csapkodásodra – suttogta még mindig. – És tudom, hogy nem csak egy álom volt – hajolt közelebb.
Rácsaptam a mellkasára, de egy cseppnyi düh nem volt bennem. Csak már régen ütöttem meg és most sokkal jobban éreztem magam ezután.
- Szóval te miért nem alszol már és miért csapkodsz éjnek évadján? – húzogatta szemöldökét.
- Nem mondom meg – nyújtottam rá a nyelvem.
Drágaszágommal a hónom alatt indultam meg egy tiszta pohár keresésére. A szekrényben találtam meg az utolsó tiszta darabot. Kitöltöttem a világot jelentő nedűt és torkomra eresztettem. Minden egyes cseppjét élvezettel ittam. Eközben Nate a pultnak tehénkedett mellettem. A harmadik pohár után vettem észre, hogy majd’ kiesik a szeme, miközben nézi, ahogy iszom.
- Kérsz? – kérdeztem, miután megittam a maradékot a pohárból.
Fejét rázta, szóval nemleges választ adott.
- Akkor ne nézz – utasítottam, a negyedik pohár elfogyasztása után. Ekkor beugrott egy fontos dolog. – Amúgy, te kapcsoltad le a villanyt, amikor benyitottál?
- Aha. Azt hittem betörő, könnyebb lett volna leütni úgy.
Soha nem értettem Nate logikáját és azt hiszem, nem éjjel 1-kor fogom elkezdeni.
- Szóval jössz velem németre, ugye?
Bólintottam, miközben az ötödik poharamat ürítettem ki.
Megittam még két pohárral, amikor már csak pár kortynyi marad az üvegbe, így azt is meghúztam. Büszkén, óriási vigyorral gyűrtem össze a flakont és dobtam ki a kukába.
- Kész? – kérdezte Nate.
- Ja – válaszoltam neki németül.
- Oh, neked már nem is kell jönnöd a tanfolyamra. Mindent tudsz – gúnyolódott.
Püffögtem egyet és hagytam, hogy kitoljon maga előtt a konyhaajtón. Bevártam, mert féltem egyedül a házban, sötétben. Bal kezét átvetette a vállamon és ketten, együtt indultunk el az emeletre. Az utolsó lépcsőfokhoz érve, olyan pisilési inger jött rám, hogy alig bírtam elbúcsúzni Natetől.
- Jó éjszakát! Aludj szépeket, stb, de én most megyek pisilni – hadartam és már rohantam is a wc-re, ha Nate nem rántott volna vissza a karomnál fogva.
- Jó éjt! – suttogta, miközben erősen szorított meztelen felsőtestéhez.
Ja, hogy eddig nem is említettem. Nem volt rajta felső, így szabadjára engedte kidolgozott felsőtestét, amit soha nem mondtam neki, hogy tetszene. Sőt, mindig célzásokat tettem rá, hogy dolgozni kéne rajta. Hólyagjaim már nem bírták sokáig, már majdnem feladták a küzdelmet, amikor végre ki tudtam szabadítani magam és egy gepárdot megszégyenítő sebességgel rohantam a megkönnyebbülést jelentő helyre.